Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

Kép

Kincses Ferenc

 

Gondolatok egy képhez

„JERUZSÁLEM”

Olajfestmény, (80x60 cm.) 2000.

 

A festmény a huszadik század végén, 2000. decemberében készült. Először egy kisebb festményre gondoltam, amit egy csomagoló papírra vázoltam fel. Az alapötletet egy sor további gondolat követte, amit két vázlaton ábrázoltam. A második vázlatot tussal és vízfestékkel tettem színessé. A vázlatot több szempontból kritika alá vontam, ilyenek voltak a térbeli elrendezés, az égi alakok arányosítása a földi lényekhez, stb. A harmadik vázlatot tussal rajzoltam elő, majd színes ceruzával adtam neki életet. Többnapi „érlelés” után kezdtem hozzá a festmény elkészítéséhez. A képet 60x80 cm. vászonra festettem, olajfestékkel. A felrajzolt kép a két vázlat összesítéséből állt össze, további kiegészítésekkel és változtatásokkal.

A kép két vízszintes síkban ábrázolja gondolataimat, az égi és a földi világot.

A kép a négy őselemet ábrázolja: a levegőt, a földet, a vizet és a tüzet - az életet, adót és pusztítót, a múltat és a mát, a szellemet és az erőt, a háborút és a békét, a természet világát, mint éltető közegünket. De láttatja az elmúlást a világmindenség végtelen, de mindent felemésztő és megtisztító tűzébe elszálló fehér madarakkal.

A földi világot az örök városért való küzdelmek, és békék sorozata jellemzi immár kétezer éve Európa és Kis Ázsia népei szemében. (Ez a küzdelem ma már világméretűvé vált azonos tartalommal és szereplőkkel.) A vallások és ideológiák örök küzdelmét gyújtópontban helyező ember hol lábhoz teszi fegyverét, hol ellenfelére szegezi. Közben épít és rombol.  A küzdelem és a megbékélés nemzetközi. A képen látható harcosok is nemzetközi seregeket alkotnak. Ez jól látható a pajzsok címerein, az öltözködésen és az arcokon. A harcosok kiabálnak, de hogy mit?! Félelmükben vonyítanak? Parancsszavakat adnak tovább? Vagy az ellenfelet szidalmazzák? Hogy mi lehet a hang értelme, azt

kinek-kinek a képzeletvilágára bízom. A paracsnokok megfontoltsága figyelemre méltó.

Az égi világ központi eseményévé tettem a betlehemi születést, amely a világot 2000 év óta alakítja. Új hitek, vallások születtek s a hit nevében és érte éltek és meghaltak. Ez a kép kétezer év magam szemlélete szerinti sűrített története. Az új hitnek új profétái lettek az egyik oldalon, a másikon angyalok figyelik a világot. Az állatok nyugalma, az éltető hal, az egyik oldalon kivirágzó, a másik oldalon a lombját hullatott fák a természet örök körforgására hívatottak felhívni a figyelmet. A páva a dölyfösséget, a paradicsommadár az elevenséget, a sokszínűséget, a kócsag a kecsességet, a galamb a békét jelképezi.

A kép nem úgy született, hogy mindezt el lehessen róla mondani, de utólag én ezt így magyarázom.

 

***                                             ****                                       ***

 

Jegyzetek

Kincses Ferenc „Jeruzsálem”’ című képéhez

 

Ez az írás abból a mélységes meggyőződésemből származik, hogy az ember újra és újra meg tud újulni. Ehhez persze az szükséges, hogy kellő tudást, tapasztalatot, belső erőt halmozzon fel, amely aztán életének egyes szakaszaiban új minőséggé ötvöződve felbukkan, és alakot ölt.

Évtizedes barátságunk alapján természetesen nem volt ismeretlen előttem vonzódása a művészetekhez, különösen a formák, színek, a festői világhoz. Sőt az sem, hogy konkrét ismeretekkel rendelkezik e téren. Azt is tudtam, hogy befogadó személyiség és mindenkor nyitott a világ dolgaival kapcsolatban. Rendezni tudja tapasztalatait és mérlegel. Hiszem, hogy Szophoklész, az ókori görög drámaíró művet záró tanácsa KF életének egy fontos része: „Bölcs belátás többet ér minden más adománynál „– hangzik Antigoné című drámájában. Így vélekedvén tehát az emberről, KF-ről, úgy gondolom csak idő kérdése volt, mikor születik meg a hangulatos, szelíd képek után egy a világról, az emberről, szóló alkotás. Örülök, hogy eljutott ehhez a ponthoz. Ez az öröm indított arra, hogy a magam laikus módján elmondjam, amit nekem sugalmazott a kép.

 

Az alkotó vallomása szerint eddigi legfontosabb képét festette meg Jeruzsálem címmel.

Rögtön adódik a kérdés, miért éppen Jeruzsálem. Nos, mert Kincses Ferencnek közölnivalója van a világról, annak bonyolultságáról; az emberiség eltelt évezredeiről és természetesen gondolatvilágáról.

 

Annak, hogy miért kezdi az embert, nemcsak a művészt foglalkoztatni az emberiség sorsa, az valószínűleg az illető – jelen esetben KF – személyiségével függ össze. Ilyen lelki habitussal törvényszerű utat jár be a gondolat. Az ego tapasztalata, tudása nagy összefüggéseket tár fel a múlt, a jelen eseményeiből, eszméiből, érzelmeiből és hiedelmeiből, hogy aztán visszatérjen az egyes ember vágyaihoz, reményeihez, lehetőségeihez.

Sok művészt késztetett már ez a folyamat alkotásra – írót, muzsikust, festőt. Mindannyiszor új vagy már ismert szimbólumok születnek. Ezeknek a megjelenítése azonban mindig egyéni és egyszeri.

A képet szemlélő először a látványt rögzíti és csak azután, bizonyos elemzéssel jut el a gondolati tatalomhoz.

 

Mit látunk? Egy szimmetrikusan megkomponált képmezőt. A bal és jobb oldalt a kép fókuszában a Szent Család és az Úr alkotta  csoportozat fogja össze. A függőleges tagoltság mellett azonban egyfajta vízszintes elválasztódást is megfigyelhetünk.: emberek, városaik és hitük. A részletekben egyedi motívumokat is láthatunk. Érdemes elemeire felbontani a képet, majd újra összerakni. Így adják meg az egyes szimbólumok az egész mű tartalmát, üzenetét.

 

Szemlénket kezdjük alulról: Hadseregek állnak egymással szemben, sodrony sisakos perzsák, arabmezes lovasok; a háborúban megfáradt, roskadozó barna ló, vagy ennek ellentéte a vérontás után is gőgösen, hajlíthatatlan fehér paripa a kép bal alsó sarkában. A jobb oldalon gyalogos sereg képez mellvédet a város számára. Címerpajzsos bandériumoknak vélhetné a néző, de aztán ismerős, európai jelképek tűnnek fel a pajzsokon – svájci, horvát, ír, német. S már is értelmezünk, általánosítunk: iszlám és keresztény szembenállás, vagy kelet és nyugat vetélkedése, vagy az emberiség történetének alapja a háború.

A legfontosabb részlet azonban a kép alsó részét felező letűzött lándzsa és a mellette lévő dúsan pompázó zöld növény. Vége a harcnak, esélyt kap az élet – adódik a magyarázat.

Érdekesen kapcsolja össze a festő a kép első szintjét a centrummal. A tömegből kiszakadó lovas indul fölfelé az úton. Zászlaja a kétfelé néző galambok felé mutat, azaz az ember teremtette világra, talán a békevágyunkat jelképezvén.

A kép középső szintjén katonák által körfogott városok. Pompázatos és fenyegetett emberi alkotások, évszázadok munkáját, ízlését, sőt hitét tükröző épületek.

Ez az első két szint az emberiség történetének fővonalát fejezi ki: harcot a vallás nevében, vagy vérontást eszme nevében területért, hatalomért, gazdagságért, dicsőségért, emberi mértékű igazságért.

Mutatja az emberi elme és munka nagyszerű, szépséges produktumait és egyszersmind az azt pusztító géniuszt. Őrző tüzeket és a remény zöld rétjét látjuk a bal oldalon, középütt a béke (kétfejű ?)galambjai és a jobb oldalon a vágyakozás piros-sárga mezeje.

 

A kép legérdekesebb gondolatok dús fonadékát adó része a felső szint. A különböző dimenziókból vett jelképek izgalmasan vegyítik a mitológia, bibliai, mesei, lírai elemeket a festő szuverén színszimbolikájával. Ez a rész a térválasztó vizektől számítható. A folyó víz sokféle jelentést kapott az évezredek folyamán, úgy mint a teremtésben szerepet kapó elválasztó vizek, a mitológiában a fenti és az alvilágot, azaz életet és halált elválasztó folyó vagy éppen a költészetből ismert időfolyam, mely megállíthatatlan, s így a változást és öröklétet egyaránt képviseli.

 

KF optimista, hiszen az ember, az időutas legbensőbb vágyait vivő hajót a szépség felé irányítja, amit a páva sokszínűsége, tökéletessége jelképez. Ha a vizek felett balról jobbra haladunk elsőnek meséink csodafáját látjuk. A szépség fája, az élet fája légies, finom szirmaival a megújuló, az újra és újra megújuló élet sugalmazásával ruházza fel ezt a felső összefoglaló régiót. Négy angyal vigyázza ezt a megújulást, vagy tündér? vagy istennő? A glória, illetve a fantázia szülte fejdíszek kizárják az egyértelműséget. Mintha azt a kétségtelen igazságot közvetítené, hogy az emberiség tudata fejlődésének különböző fázisaiban, a földnek különböző tájain, régi időktől mostanáig a legváltozatosabb formában alkotta meg magának védő szellemeit.

A kép egyensúlyát biztosítja, hogy a jobb felső sarokban is láthatunk a fákat és négy figurát, a négy evangélistát. Most azonban kopár fákat látunk a róluk felszálló mitológiai és mesei halálmadárral. Ez ugye az egyén életének kikerülhetetlen része. Milyen megoldást tud erre az emberi szellem? A négy evangélista megjelenítése lehetne a válasz. Máté, Márk és Lukács súlyos, nehéz glóriájával és legfölül János az átszellemült, éneklő, légies fénnyel a feje körül hírnökei Jézus életének és az általa megteremtett lehetőségnek: hogy az ember örökéletet nyerhet. A fölöttük lévő kis madarak, melyek formailag visszhangozzák a másik oldalon lévő megújulás szimbólumait, a felszabaduló szellem, lélek öröklétét sugalmazzák. Így kap jelentőséget a boldogság virága az evangélisták mellett és megerősítést a tökéletesség felé hajózó időutas ember.

A képet középen egy láthatatlan körrel egybekapcsolható csoportozat foglalja össze, ha tetszik integrálja. A teremtő szellem, az Úr a vezérlő csillag a Szent Család, a súlyos feladattal földre küldött fiú. Ezt a figurális csoportot veszi körül a termékeny természeti világ-növény, állat. A teremtő ábrázolása talán a kép legeredetibb megoldása. Minden népek Ura ez. A fényesség a feje körül egyben Hold és Nap a hiedelmek világának része. Az ősz haj helyett tolldísz vagy sziromkoszorú, sötét haj, talán copf. Vagyis a földkerekség összes népeinek istene ez. Mellette aztán a keresztény hitvilág piros mezőben fényes csillaga szűkíti a tartalmat, mert így pontosabban fogalmazható meg a tulajdonképpeni központi gondolat: A világ hívságos zaja közepette egyetlen reményt adó biztos pont marad a szeretet, melyben ember az emberrel, ember természettel összefonódhat az élet élhetőségéért és megmaradásáért.

A háttér lángnyelvei, színei ezt a bonyolult, fájdalmas majd megnyugtató összegzést közvetítik, hiszen a baloldali pusztítani akaró piros sárga lángnyelvek, a jobboldali megtisztulást hozó tüzek középütt a vezérlő pirosban, illetve a piros-zöld, glóriát formázó reményben, a fennmaradás energiájában egyesül.

Megrendítő számomra a kép, mert az értelem és szenvedély erőit tudta mozgósítani és sugározni. Végig gondoltatja a nézővel a világ forgatagát, mellyel ugyan feldúl, de az összefoglaló üzenet meg is nyugtat, meg is tisztít és lényeget látni tanít. Ez a kép szenvedélyes és bölcs.

Tisztelem KF-ben a tehetséges embert, aki ezt a mindnyájunkban szunnyadó harmónia utáni vágyat ki tudta fejezni.

Baja, 2000. január

 

Dr. Bohner Józsefné

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.