Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatkozás

2009.12.19

 

###

 

Kép

 

 Solti kiállításomon elhangzott megnyitó beszéd


Hölgyeim és Uraim!

Kedves emlékező és művészetkedvelő Barátaim!

 Nekem jutott az a megtisztelő és rendkívüli feladat, hogy bevezető gondolatokat mondjak dr. Kincses Ferenc 66. kiállítása megnyitóján, amelyet Madár István emlékére rendeztünk itt Solton a Vécsey Károly Művelődési Házban.

 Bár nincs semmi apropója a mai napnak, nincs kerek évforduló, nincs városi szintű kulturális eseménysorozat, és nem indokolja semmi, hogy miért pont most kerül sor erre a megemlékezéssel összekötött tárlatra, azért mégsem öncélú ez az egész.

 Ebben a gondoktól terhes, sokszor rideg mai magyar valóságban, amikor akarva-akaratlanul gyakran kiüresedik a lelkünk, amikor hajlamosak vagyunk megfeledkezni az élet szép dolgairól, a tartalmas emberi kapcsolatokról, hajdani barátokról, rokonokról, örök emberi értékekről, néha kell egy alkalom, amikor megállunk, visszagondolunk elmúlt évekre, számunkra kedves, de már elhunyt szeretteinkre, barátainkra és az új tavaszban, a megpezsdülő életben, vagy művészi alkotások között próbáljuk lelkünkbe visszahozni őket legalább egy kis időre, s a régi szép emlékeket új élményekkel fűszerezve próbálunk feltöltődni a szürke hétköznapok előttünk álló csatáira.

 Úgy gondolom, hogy ez a mai alkalom egy ilyen rendkívüli lehetőség, méltó Madár István – Madár Pista – emlékéhez, hiszen itt a Vécsey Károly Müvelődési Házban, amelynek a 70-es években több évig igazgatója volt, egyik sógora, dr Kincses Ferenc gyönyörű alkotásai, a Solti Női Kórus – amelyet felesége irányít és amelyben lánya is énekel – most rá emlékeztetnek. Nem a pedagógusra, az iskolaigazgatóra, nem a közéleti emberre, a hajdani országgyűlési képviselőre emlékezünk ma, mert az egy másik történet lenne, hanem a rendkívül művelt, humanista emberre, a retorikában, művészetekben jártas, művészetpártoló, harmonikus, pozitív életszemléletű férfire, aki már több mint 7 éve nincs közöttünk, s aki még csak 70 éves lenne, ha élne.

 Tizenegy évvel ezelőtt, pontosabban 1999. május 27-én, ugyanitt a Vécsey Károly Művelődési Házban szintén volt egy kiállítás Kincses Ferenc alkotásaiból, amelyet akkor Madár István nyitott meg a tőle megszokott, részleteiben is alapos, mélyenszántó gondolataival, a solti közönség figyelmébe ajánlva a már akkor is gazdag művészi pálya itt bemutatott alkotásait.

 A mai tárlatot ennek a régi kiállításnak az emléke indítja útjára, hiszen Önök között bizonyára többen vannak akik már akkor is itt voltak, felfigyeltek a különleges tehetségű művészre, az egyedi hangulatú alkotásokra, és szép élményeik között elraktározták az akkor látottakat, hallottakat.

 Azok számára, akik már találkoztak dr. Kincses Ferenccel emlékeztetőül, akik pedig most találkoznak vele és műveivel először, bemutatásképpen szeretnék néhány gondolatot elmondani.

 „Nomen est omen” mondja a régi szállóige, amelyet úgy fordíthatunk magyarra, hogy a neved a végzeted, vagyis a nevedből következik a sorsod.

Ha belegondolunk, lehet abban valami sorsszerűség, hogy ha valaki magyar létére Párizsban, a művészetek egyik fellegvárában születik és Kincses Ferencnek hívják (a Ferenc név egyébként a Franciscus – azaz francia fiú magyar megfelelője) kincset, talentumot, tehetséget kap ajándékba az élettől, mely tehetség elkíséri egész életében.

 Pablo Picasso mondása szerint „Minden gyermek művész, a gond csak az, hogyan maradjon művész felnőtt korában is.”

Vele született tehetségénél, szorgalmánál, érzékeny, nyitott lelkületénél fogva, művészetpártoló családban, a Duna és a Sugovica közelségében, Baja varázslatos atmoszférájában Kincses Ferencnek sikerült az ösztönös gyermekkori, ifjúkori művészpalántából tudatos, sokszínű, egyéni látásmódú festővé érnie.

 Nagy ívű, kettős életpálya az övé, amelyben párhuzamosan jelen van egy igényes polgári foglalkozás, jogi doktorátus, hosszú időn keresztül Baja város vezetése, és a szabadidő függvényében a rajzolás, festés, az alkotás öröme, gyötrődése, változó intenzitással, de egyre fokozódó, máig tartó ambícióval, alkotói vággyal.

 Egyik méltatója nagyon találóan így jellemzi: „Egy festő, aki idestova 60 éve nem ejti ki kezéből az ecsetet.” Én úgy fokoznám ezt a megállapítást, hogy egy gazdag képzeletű, rendkívül művelt, sokféle technikát alkalmazó, egyéni látásmódú festő, aki idestova 60 éve nem ejti ki kezéből a ceruzát, az ecsetet, a tust, a pasztellkrétát és alkot, és alkot a maga gyönyörűségére, a mások örömére.

 Megjeleníti a sokszínű, sok arcú természetet, hazánk tájait, a Villon versekben, balladákban megformált alakokat, bibliai tárgyú látomásait, a hétköznapi életből ellopott pillanatokat, sajátos atmoszférájú utcarészleteket, a színek orgiáját. Mesebeli tájakat varázsol elénk, és a néző fantáziájára bízza, hogy a látható mögé képzelje oda a nehezen láthatót, vagy a láthatatlant is.

 Történelmi tárgyú csatajelenetei, amelyek időrendi sorrendben a magyar történelem évszázadainak egy-egy jelentős csatáját, a művészi látásmód eszközeivel, de hadmérnöki megközelítésben, a kor harcmodorának figyelembevételével örökítették meg, Kincses Ferencet országos szinten is híressé tették. (Ezek a képek a mai kiállításon sajnos nem láthatók.)

 Bibliai témájú alkotásaiban a különböző méretű és formájú képek együtt alkotnak egy sajátos szintézist, de külön-külön is van mondanivalójuk.

Kincses Ferencre és gyönyörű, különleges alkotásaira ráillik Goethe egyik érdekes gondolata: „A művészet, a kimondhatatlan tolmácsa.”

A mai kiállítás anyaga is ezt példázza.

 A gazdag életműből erre a mai alkalomra válogatott képek csak ízelítőt adnak számunkra Kincses Ferenc művészetéből, amely napról-napra újabb alkotásokat terem, új feladatok, új célok mentén egyre gazdagodik. Ez az ízelítő viszont mindenki számára meggyőző erővel bizonyítja, hogy városában, a környékén, megyénkben, hazánk sok szegletében, sőt a világban szétszóródott magyarság körében is méltón ismert, elismert művész dr. Kincses Ferenc.

 Mindannyiunk nevében köszönöm, hogy elhozta hozzánk képeinek egy részét, köszönöm, hogy együtt emlékezhettünk Madár Istvánra és remélem, hogy lesz még alkalmunk máskor is megszemlélni művészetének különleges gyümölcseit.

 A művész úrnak kívánok további jó erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet, a jelenlévő közönségnek pedig szép élményeket!

Ezzel a kiállítást megnyitom.

                                                                                                       Kovács János

                                                                                 Solt város alpolgármestere

 

Kép

 

##

 

Dóri Éva előszava

 

2010.december 13-án

Előttünk áll egy festő, aki idestova 60 éve nem ejti ki a kezéből az ecsetet, hihetetlen kitartással és munkabírással alkot. Egy jubileumi tárlat alkalmával mutatkozik be most. Válogatott művei évtizedes gondolatok vizuális megjelenései, az individuum legszemélyesebb titkait tárják elénk.

A képi világot vizsgálva szerencsések vagyunk, mert a figurativitás, a valóságból merített természeti jelenségek leképezésével érthető, könnyen befogadható és felfogható alkotások tárulnak elénk. A sokrétű életmű bennünket, embereket érintő-körülvevő témákból merített: a bibliából, a természetből, a városból, az emberi kapcsolatokból; más szemszögből vizsgálva az életet meghatározó, szabályozó dolgainkból: megjelenik a munka és a szabadidő, mint a mindennapjainkat egyensúlyozó tényezők, de emellett a történelmi események és a képzeletünk alkotta képek is jól megférnek együtt. Gazdag érzelemvilág tükröződik a festményeken, amelyek legtöbbje vidám hangvételű, hullámzó vonalvezetésű, élettel teli mű.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy dr. Kincses Ferenc professziója nem a festészetében nyilvánul meg, mégis festészete érvényesíti professzióját. Nem a művészeti akadémia padjából lépett az alkotói pályára, mégis egy életre szóló társa lett a festék és a vászon.

 

Kép

 

 

Ősz időben..2009

 

 

 

 ###

A festészet olyan művészet, mely csak az érzelmek megosztásával létezik, elsősorban magával szemben, aztán másokkal. 

  ###

 

NÉHÁNY SZÓ A FESTŐRŐL
Dr. Kincses Ferenc
Párizs, 1934

1947-től számítom, hogy kellő alázattal és érdeklődéssel nyúltam a ceruza, ecset és egyéb képalkotó szerszámokhoz. Utamat e téren is sokan egyengették. Voltam dekoratőr, illusztrátor, műszaki-rajzoló és sok minden, ami összefüggött az értelmes rajzolással, festéssel. De végül is a táblakép festészetnél kötöttem ki. Most, mikor már számadást is készíthetek, megkíséreltem összeszámolni, hogy eddigi életem során hány képnek nevezhető alkotást készítettem. Ezer körüli szám jött ki. Nagy részüket sikerült - több mint negyven kiállításon – a nagyközönségnek is bemutatnom. Büszke vagyok arra, hogy külországban és idehaza is sok család tisztelt meg azzal, hogy otthonát képemmel díszítette. Szeretek sokat rajzolni, sorozatokat festeni. A millenniumi ünnepségekre készített „Magyar csaták” sorozat képein egy-egy évszázad nagy csatáit igyekeztem megörökíteni. Kedvenceim közé tartozik a „Szerelem és gyümölcse” első és második sorozata, és még sorolhatnám… tájak a Duna mentén, halászok, az Alföld tanyavilága, de bibliai események feldolgozására is vállalkoztam. Mostani bemutatkozásomon, melyet „Kincses Keresztmetszet Kiállításnak” (KKK) neveztem, szeretném érzékeltetni a különféle témákhoz való vonzódásomat.
Kérem, tekintsék meg festményeimet, rajzaimat!

artList az artIndex

 

Lassan tíz éve - 1999 novembere, decembere - annak,

hogy ismét nagy intenzitással kezdtem rajzolni, festeni. Mi is fordított újra a festészet irányába? Ma már nehéz lenne pontosan meghatározni az okokat, vagy akár egy, ezt kiváltó eseményhez kötni a visszatérést. Fantáziálni nem akarok. Szóval elkezdtem, újra kezdtem.

Felsorolok pár kiváltó okot: nagyon jó minőségű rajzkartont láttam a papírboltban, és eszembe jutott, hogy milyen sok pasztellképet készítettem valaha. Vettem. Megkerestem a régi pasztellkrétáimat és a rajztáblámat. Mivel más hely nem nagyon volt, a konyhában kezdtem képeket festeni.

Kaptam egy Bozsó-festményt. Nézegettem, tetszett, és arra gondoltam, miért ne festenék én is ilyeneket.

Megkérdezték, mit szeretnék szülinapomra. Festéket, ecsetet kértem. Vettem vázlatfüzeteket, előkerestem régi szerszámaimat, festőállványomat (akkor bántam nagyon, hogy a nagy állványomat eladtam!), s régi munkáimat is előkerestem. Szóval számadást és leltárt készítettem.

Az első pasztellképek tetszettek, biztatást is kaptam. Adtam képet, és kaptam ellenértékként festéket, kellékeket. Beindult a „gépezet”. Témakeresés, helykeresés, sok-sok munka. Újabb biztatás.

És az első kiállítás megszervezése! Összejött, sok érdeklődővel. Ki is ez a fickó? mit akar?... kíváncsiság, kajánkodás, de sok-sok jóindulattal ösztökélés is a további munkálkodásra. Na, igen, az irigység: „jó neked, azt csinálod, amit szeretsz…” 

Tíz év múlt el, s elkészült mintegy félezer festmény, ezernél több grafika és számos egyéb műalkotás. Újabb és újabb kiállításokon mutatkozhattam be. Beléptünk a virtuális világba. Képeim falakra, honlapokra, kereső rendszerekbe, e-újságokba kerültek. Nagyon sokan látták, mit és hogyan teszek, alkotok.

Tíz év: rengeteg esemény a családban, a világban! Mind-mind hatott rám, és a napi 24 órából 18-at festészettel (álmomban is!)  foglalkozó életemre.

Úgy éreztem, örömet és szépséget tudok adni, és ez jó volt. S biztatás újra és újra, „ne hagyd abba!” felkiáltással.

Jövőre a 75. évembe lépek, sok egyéb évforduló és esemény is lesz szűkebb családomban. Szeretném azzal, amit ma művelek - a festészettel is -, kerekebbé tenni e nagy lehetőséget, amit sorsomtól KAPTAM.

Baja, 2008. október 28.

 

                                                    ###

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.